Torokcsakra – Mondjam, vagy ne mondjam?

Előre is elnézést a várható csapongásért, de még nincs „kész” bennem a téma.

Az egész onnan indult, hogy az utolsó fél évem egyik legnehezebb tanulási pontja elfogadni azt, hogy aki nem kéri, annak nem lehet segíteni. Sőt, ez ragozható is tovább, aki nem akar maga változni, változtatni, azért nem tehetek semmit. Igaz, azért sem tehetek semmit, aki akar. De hogy a francba kell végignézni azt, hogy valaki minden erejével fejjel a falnak rohan?

Az egyik kitérő a téma elől az a hozzáállás, hogy az ember csak nem lehet olyan arrogáns, hogy úgy áll hozzá, majd csak rájön a másik arra a zseniális megoldásra, értelmezésre, amit magunkénak és egyben a tutinak is hiszünk. Vagy jobb az, ha részvétlenné válunk? Oldja meg mindenki a maga baját?

Valahol itt toporogtam hónapokig, mire meg mertem kérdezni magamtól: nekem miért van szükségem arra, hogy segítsek másoknak? Hát jobban jártam volna, ha azt kérdezem mit egyek vacsira. A válasz fájdalmas volt. Nekem van szükségem arra, hogy a segítő szerepében tetszelegjek. Jaj és még egy jaj. Ugyancsak tótágast állt bennem a világ. Nem kellett sokáig agyalnom viszont azon, hogy mindaddig, amíg mások problémáin gondolkodom, sopánkodok, befogom (vagy nem) a számat, addig a sajátoméval nem kell foglalkoznom. Gáz. Ezek szerint ez egy szamaritánusi öltönybe öltözött gyávaságos menekülés?

Miféle klassz kis EGO játék ez már megint? Sikerült olyan mechanizmus rendszert kiépíteni, aminek a kapcsán a legönfeláldozóbb és legszerethetőbb énem játéka nem volt több mint gyorsétterem az önimádatom növelésére? Egy fajta jótett helyébe szeretetet vásárolj játszma? És hova lett az a fene nagy elfogadás bennem? Milyen alapon ítélkezem valami fölött, hogy jó vagy rossz? Honnan is láthatom innen, hogy kit melyik út minek a megtanulásához visz? Miért van szüksége az Énnek arra, hogy azt higgye, tehet bárkiért is bármit, csak hogy magáért ne kelljen?

Á. tanfolyamáról az egyik kedvenc mondatom: Nem fizethetsz senkinek, hogy elvégezze a fekvőtámaszaidat. Visszafelé is igaz. Nem végezheted el más helyett az ő fekvőtámaszait. No de a magunkét már tényleg ideje lenne lenyomni!