Néhány szempontot sikerült körbejárni a Gyökércsakrával kapcsolatban, de sok egyéb fogalom is kimaradt. Az egyik amit tudatosan nem említettem, azok a testi és lelki betegségek. Az egész-ség legyen a fő szempont, ha baj van, úgyis mindenhol keresgélünk, hogy rendbetegyük amit rendbe kell.
Vasárnap mindig összesítés lesz, feladatokból is vagy végezd el ami legjobb élményt jelentette Neked vagy csak 10 perc alatt gondold végig mi mindent tudtál meg önmagadról, mi minden történt Veled a héten.
Egy témát még mindenképpen említenék: a művészetek területén két fő ág van, ami számomra egyesíti mindazt amiről eddig beszéltünk. Az első az agyagozás, a második a Taiko zene, illetve a Sámán dobolás. A Taiko japánul dobot jelent. Egy-egy taiko előadáson sok fajta japán dob szólal meg, ami nem csak hangzásában, hanem látványában is lenyűgöző, hiszen egy adott koreográfia szerint történik minden. Nagy élmény hallgatni, engem amolyan robbanás elötti állapotba hoz, ami annyira feszítő, hogy néha kellemetlenné is válik. Valami ősi erőt mozgat meg, amit valahol nagyon régen élhettünk meg révületben. Jó tudni, hogy Magyarországon is van Taiko együttes.
A sáméndoboláshoz a legkedvesebb tapasztalásom, amikor harminc-sokan doboltunk, csörgőztünk egyszerre ismeretlenűl, improvizálva és mégis volt az egésznek eleje, közepe, vége és egy íve. Erről oldalakat tudnék írni, de inkább akinek van kedve, tapasztalja meg maga. :)
Búcsúzásként egy nyugatiasabb taiko szám, sajnos nem adja vissza azt, amikor élőben részese az ember, de egy bemutatklozásnak mindenképpen jó. Bátrabbak találjanak ki törzsi táncot hozzá. Nekem csak úgy a negyedik lejátszás táján, csukott szemmel sikerült igazán, de akkor aztán... :))))
http://www.youtube.com/watch?v=mhcdw0XhUJU&feature=related
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése